RE Kati és kerékcsere

2010 február 17. | Szerző: KEK |

Hosszú hétvégén voltam, pihentem, jó volt. De 2 nap alatt elfogyott az az erő, amit ott összeszedtem. És már a pancsit is unom. Én alapvetően természetjáró lény vagyok, meg nagyon fázós. Ezért most nem járom…

Képzeljétek el lányok, tuti tippem van pasihoz! persze kell hozzá egy kocsi. Meg egy rohadt nagy kátyú. Vagy akna aknafedő nélkül. A lényeg, hogy kivágja a kereket. Főúton. De azért ne túl forgalmason, mert az veszélyes.

Takk. B…Meg, defekt. Ja, akkor meg kell állni. Kiszállás, kár, hogy nem a lottó ötöst találtam el. Na jó, kipakolni mindent a csomagtartóból, (15 perc), pótkerék ki, alóla csörlő vagy mi, emelő ki. Nekiállni a kosztümnadrágban és szépkabátban (próbáltad már feltűrni az ujját? Lehetetlen) kereket cserélni. A csomagtartót, hogy mindenki lássa, mennyire dolgozol, hagyd nyitva. Na, ha megemelted a kocsit kicsit, akkor már nincs visszaút, mert nem lehet beülni, és melegben megvárni a sárga angyalt. Akkor csak ott lehet guggolni, okos fejet vágni, tekergetni az emelőt. Ja nem, előtte ki kell csavarni a csavarokat. Ráteszed a kulcsot, ráállsz és ugrálsz rajta, és imádkozol, hogy ne ess le, főleg ne a koszos kocsinak. Ekkor szánt meg az első pasi. Az emelőnél a második. Ja mert az elsővel megállapítottuk, hohgy nem jó az emelőm. De az övé se az én kocsimhoz. Amíg kiért a sárga angyal, 4en álltak meg. Mind kb velem egyidős. És mind mosolygott. Rosszmájú, és kicsit irigy telefonos segítségem szerint, mert csinos vagyok. Szerintem, mert mégis vannak jó fej emberek. Ki kellett hívni a rendőröket, hogy lefotózzák, hogy tényleg attól ment szét minden, ők is nagyon rendesek, segítőkészek, kedvesek voltak. Persze férfi volt ott is a főnök.

Jó, persze, a csinos nőknek könnyebb, de ettől függetlenül jól esett az egész. Kivételesen nem éreztem, hogy elveszett vagyok, mert egyébként tudok kereket cserélni, csak beragadt az emelő. Végül a szervízes se tudta se ki, se be csavarni, csak megemelte a kocsit, és akkor végre kijött alóla. Persze mire minden kész lett, fele munkaidőnek annyi, nem mintha a céget érdekelné, hogy hány órával kellett túlhúzni, hogy az aznapi meglegyen. Úsztam a sárban, kezem még 3 kézmosás után is olajszagú. Be az első plázába, és sikálás ezerrel. Back to work. Gondoltam, persze utólag, mert én már csak ilyen lépcsőház-szindrómása vagyok (tudod, mindig ott jut eszembe, mit kellett volna mondani:-) , meg lehetett volna kérdezni, lesz-e tanú, hogy belementem, és ott álltam a kocsival, ahol, és elkérni a számát valamelyiknek. Próbáljátok ki! Nekem most még nem aktuális. Előbb a saját életemet akarom elendezni. De a módszer jó.