RE: Nyomorultak
2009 november 15. | Szerző: KEK
Azért nem, kedves Bálint, mert Vikidál Gyula sajnos már nem tud Jean Valjeant énekelni. Pár éve volt egy újabb kori előadás a Madáchban, akkor már Javert-t énekelt. Én sajnos nem láttam vele, de hallottam (mármint az eredetit). ő egy hatalmas tehetség, de nem volt előképezve, mikor bekerült az István, a királyba, és a sok év alatt tönkrement a hangja. Még a legjobban tanultakkal is megesik, ha pl. egy turné kapcsán, mindennap kell énekelni, meg hétvégén 2-t, hónapokon át.
Én ezt a mondatot egyébként a rendes könyvből szedtem. Kerestem valami miatt, hogy hol van az a rész, hogy miért is nyomorultak a nyomorultak, azt persze nem találtam meg, pedig tudom, hogy valahol leírja, és ezt találtam helyette. Persze, nekem mást jelentett, mint ottani szövegkörnyezetben, mivel ezt a haldokoló Valjean mondja, és nyilván ő azért mondja, hogy nem láthatja többet a szeretteit.
Nekem inkább azt jelenti, hogy ha már élünk, éljünk, ne csak vegetáljunk. Lássuk az élet csodáit. Benne van a só, még a szilvásgombócban is! és az se véletlen, hogy a Révész, mielőtt elmennek, még egyet táncolni akar. Tudni akarja, milyen az élet. Az élet, ha zajlik, ha történik, ha él. Mint az angyal a City of Angels-ben, a körte ízéért. (Na, ez mosz jól összekevert lett, Padlás, V. Hugo és Nicolas Cage) (Az eredeti Berlin felett az ég – t még nem láttam, de bizonyára megvan majd az idő, amikor igen, csak időzítés kérdése) Legyen mire emlékezni! És ez nem azt jelenti, hogy holnap extrém sportokba kezdek, vagy hasonlók. De legyenek szép pillanatok. Amikor a szívem nagyot dobban.
Más és mégsem. Ma elmagyaráztam a “Gondolkodj globálisan, cseleked lokálisan!”-t a lányomnak. Ha mindenki eldobna egy szemetet itt a parkban, akkor itt nem lenne ez a szép hely, hanem egy hatalmas szemétkupac. Valahogy az élet apró örömeinek keresését, és azt magyaráztam neki, hogy nem lehet másokat megváltoztatni, de ha mi változunk, más is fog. Pl. ha ő nem szemetel, és mosolyog, jobb lesz a világ. És talán más is követi a példáját. Nem lehet a boldogságot nagy dolgokban keresni, hanem a kicsiben. Örülni annak, hogy süt a nap, hogy együtt vagyunk, hogy egészségesek vagyunk, hogy jutunk egyről a kettőre, hogy kiegyensúlyozott a kapcsolatunk avval a pár emberrel, aki fontos, és a közelünkben van (szó szerint, és átvitt értelemben). Persze, mindig meg kell újulni, meg kell erősíteni, ami elkopik, de nagyon jó velük. Örülni kell annak, ha az ember a mindennapokban mindenhol található terror alól felszabadul. Vagy azért, mert félre tudja tenni a problémákat, és nem izgatja a jövő és a múlt, vagy mert sikerül megoldani, eliminálni végleg. Nekem se megy, és néha “összecsapnak a hullámok a fejem felett”, de nem “borít el az ár”! Nem szabad belebetegedni. Tanulok életem végéig.
Azért nyomorultak, mert az életük csak a robotból áll, és nincs benne szeretet.
Pippa Lee 4 élete – The private lives of P.L
2009 november 8. | Szerző: KEK
Miért fontos? Hát, mert megint kicsit másnak fordították. Arról nem beszélve, hogy néha mondatok fordítása maradt ki, vagy volt kicsit más árnyalatú. Vissza a filmre.
Illetve, mielőtt ezt elmesélném, képzeljétek el, amint 2 óra vásárlásra szánt idő helyett, cirka 1 óra alatt elértük az Arénát (mert már csak ott játszák). Lehajtottunk, már a vizes lejtőtől kivert a víz, mert ott állt a dugó, és nem akartam belecsúszni, de kiderült, hogy nem csúszik, majd nagy nehezen találtunk egy helyet, nehezen, mondom, mert max. légkondi mellett, leeresztett ablakok mellett olyan pára volt a kocsiban, hogy nem tudtam, mitől izzadok, ettől, vagy, hogy vakon kell vezetnem. Az áruház tömve, mindenki kóvályog, őszintén, nem érdekelt, hogy vásárolnak is, vagy csak jönnek-mennek, bár a sok akció és mindenféle egyéb alapján, mintha kicsit ínségesebb idők lennének. Azokról a szegény emberekről nem beszélve, akik jól láthatóan csak melegedni ültek be a szökőkút mellé, és nehezen viselik a gyorséttermekből áradó olajszagot.
Jegy van, viszonylag gyorsan, sietünk. Kiheverendő a hosszú hetet, veszek egy kólát, elveimmel ellentétesen, de szükségem van a koffeinre, meg a folyadékra. Mert meleg van. Mire beülünk, 3 perccel vagyunk túl a kezdési időponton. Ember nem sok, – nyilván már régóta megy, és különben se populáris a lelki dráma – reklám meg még kevesebb. Nagy nehezen beindul a dolog, és kissé süketnek nézve bedübörög a Karácsonyi ének előzetese. 3D-ben pláne nem merem majd megmutatni a gyerkekenek. Jim Carreyt is csak a magyar hangjáról ismerem meg.
Hány kiló mellészórt pop cornt döbálnak ki vajon egy nap alatt? Nem lehetne ezt újrahasznosítani, állatokkal megetetni, vagy nem is tudom. Ha már mi emberek nem tudunk vigyázni?!
Ha valaki meg akarja nézni a filmet, és utálja, hogy elárulják a végét, az mostantól ne olvasson.
A film egy olyan nőről szól, aki épp most költözik nála jóval idősebb férjével egy időseknek szolgáló lakóparkba. Mesterkélt, mű világot él, nincs egy rendes reakciója semmire. Még a barátnőjét is úgy istápolja, mintha könyvből olvasná. Néha nem tudtam eldönteni, hogy rossz színész, vagy ez a sivár, érzelemmentes élet bemutatásának rendezői eszköze, de végül ez utóbbira szavaztam. 2 gyerek, az anyába kicsit szerelmes fiú, és az apát imádó lány, aki észre se veszi, vagy méginkább bántja. Miközben a film elmeséli, hogy is jutott ide a speeden élő, mániás-depressziós anyán keresztül a leszbikus nagynénin át, Pippa szeme előtt öngyilkosságot elkövető előző feleségen át (Monika Belucci félelmetesen jó, és isteni akcentussal beszél angolul) az alvajárással társult csendes idegösszeroppanásig, egy érzelem, megértés és kompromisszummentes házasságba, életbe pillantunk bele. Nincs túlragozva, csak apró zizzenések, amik csodássá teszik az ábrázolását, például, mikor a férj azt mondja, örül, hogy a nő fazekastanfolyamra fog járni, majd a miértre azt feleli, mert a dilidoki hobbit javasolt.
És ott van a párhuzamosan bevonzott Mr. Lúzer, Keanu Reeves, aki se nem tükör, se nem imádó, egyszerűen csak van. Egy sziget a megbolondulásban, ahová álomkórban is el lehet találni. (kicsit túzás volt őt 35-nek titulálni, de jó volt, még mindig szépfiú). Még a “szex”jelenet is passzol, mert nem mutatnak semmit, főleg, mert nincs mit. Mert nem arról szól, hogy szexeljenek, hanem, hogy boldoggá tegye a nőt, amit avval is elér, hogy benyúl a bugyijába. És amikor eljut a csúcsra, sírva fakad és összeomlik. Sokkal hihetőbb, mintha valami fergeteges szerelmi jelenettel szúrták volna ki a dömpingfilmen ellustult néző szemét. És sokkal több szeretetről, odafigyelésről szól.
Kiderül, hogy a férj, aki kvázi felnevelte, és kialakította, a saját személyiségét teljesen elnyomva, a legjobb barátnővel megcsalja. És mit érez? Határtalan megkönnyebbülést. Át tudtam érezni. Szabad volt, és bár nem tudta, mihez is kezd majd az életével, rájött, hogy élni kell, keresni. A lánya, akivel persze megbékélnek (ez is jó rész. A lány attól jön rá, hogy anyuci nem az, akinek mutatja magát, hogy P.L rágyújt), szóval ő mondja, hogy még nincs késő, még van időnk. Igen, mindig kell, hogy legyen idő újrakezdeni az életet.
Nem volt hosszú, nem volt rövid. Jól megírt és megcsinált, elgondolkodtató darab, bár lehet, csak az érti, aki hasonlón átesett, vagy nagy az átélőképessége.
Még egy rázott meg. Menthetetlenül öregszenek a színészek is, nyilván mi is, és nem tesz jót nekik, hogy közelről, smink nélkül játszanak. A filmnek viszont kifejezetten jó. (Legjobban Juliann Moore-on döbbentem le. De ő is nagyot alakított).
Akit érdekel, ezt nyugodtan meg lehet majd nézni otthon, nem igényel széles sávot (az más:-)), se 3D-t. Mert emberi. Jó szórakozást!
H1N1 és a cukorbetegség
2009 november 8. | Szerző: KEK
Én nem vagyok egy nagy fejszámoló, de 40ezer betegből 5 halálos, akik közül legalább 3-ról elismerték, hogy olyan alapbetegsége volt, hogy bármelyik nátha elvitte volna?! Kismama került intenzívre. Ebblő aztán nem derül ki semmi. Mert lehet akár tojás-allergiája is, amiről nem tudott, és akkor az kicsit más, mintha azt mondjuk, hogy kitört rajta a H1N1. De persze, nem mondunk semmit. Illetve ijesztgetjük a népet Ukrajnával. A múlt héten még tüdőpestis volt, ma már H1N1. Világméretű rémmese felnőtteknek.
miért nem beszélünk arról inkább, hogy a mi generációnk, de főleg a gyerekeinké, már nem fog annyi ideig élni, mint a szülei. Mert csökken az átlag életkor. És nem fertőző betegségek, és nem is a XX. sz. végén taroló infarktus és stroke öl meg, hanem a cukorbetegség szövődményei, meg a túl sok vegyszerzabálás miatt kialakuló gyomor-bél rendszeri daganatok. És cukorbetegnek lenni, vakon, láb nélkül művese kezelésre járni nem egy szívderítő, magas életszínvonal. De ez nem fontos. Mert ehhez társadalmi összefogás kellene, környezetvédelem, tiszta élelmiszerek.
Arról miért nem beszélünk, hogy jó üzlet a cigaretta, és ezért nem vagyunk képesek fellépni ellene? Hogy a nagy jogállamiság azt jelenti, mindent szabad, és mégcsak rászólni se lehet egy kismamára, aki dohányzik?
Új nap, új élet
2009 november 7. | Szerző: KEK
Ma reggel megint úgy keltem, hogy nekem kell irányítani az életem, és nem csak várni, hogy elmúljon ez a nap is. Rengeteg dologgal teletettem a mai és a holnapi napot, hogy ne legyen időm gondolkodni. Elkezdek Karácsonyi és egyéb ajándékokat vásárolgatni, vennem kell egy-két őszi cuccot (a Háda boltok kiestek, mert akkora sor van az új árukészlet miatt, hogy nem lehet bejutni), MA lesz a napja, hogy megnézem a Pippa Lee négy életét, amit hetek óta akarok, elmegyek úszni, mert nem hiszem el, hogy ennyire leépültem, és rendet rakok a papírjaim között. Kocsit holnap fogok takarítani. Ja, és mivel most épp az irodában ülök, megcsinálom az elmaradt dolgaimat.
Még véletlenül se gondolok arra, miért kell egyedül lennem, mit csinálnak a gyermekeim, mit csinálnak azok a barátaim, akik családosok, akiknek van otthonuk, amit csinosítanak, azok, akik más barátaikkal mennek moziba. Mert így is jó. Süt rám a nap!
Új blog
2009 november 7. | Szerző: KEK
Kedves Mindenki!
Tájékoztatásul közlöm, (leginkább magammal), hogy mostantól megújul a blog. Nem szeretnék ennyire kitárulkozni, és kiadni magam. A válásomat se látja más, csak én, meg ő, elég nekem a kettőnk közötti nézeteltérésekre figyelni. Meg van mindennek az oka, mit miért akarok, dde azt nem lehet ide leírni, hát nem írok semmit.
Gondolkoztam, hogy fogom, és egy mozdulattal letörlöm az egész blogot. De még mindig vannak olyan gondolatok, amiket le szeretnék, és le lehet írni. Meg aztán hátha van itt olyan, aki nem csak azért olvas, hogy elítélhessen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kritikát nem kérem, csak ne csak negatívat. Azt hiszem, ez emberi tulajdonság.
Igyekszem a bennem és az életemben lévő hullámokat kisimítani. Sokan vannak, nemcsak itt, akik csak bizonyos szakaszokban látnak, és – tévesen – arra gondolnak, hogy én csak szomorú, elkeseredett, gondokkal teli vagyok. Pedig nem. Teszek még egy kísérletet, hogy KEKEC által is megfogalmazottan szép dolgok maradjanak, de a negatívak nem. Persze, ez akkor már nem lesz annyira őszinte, mint eddig, de azzal nagyon vissza lehet élni. Remélem, eljön az idő az életemben, amikor megint bízni tudok majd (az) emberekben.
Mindenszentek
2009 november 1. | Szerző: KEK
Kedves Gergő!
Sajnálom. Talán igazad van. De nem azért, amit írtál, hanem mert ezt én nem tudom kezelni. Olyan sutának és sztereotípnek tartom ezt a 2 semmilyen szót. Ha valamit valaki nem akar elmesélni, csak céloz rá, annak nyilván oka van. Nem kérdeztem, talán hiba volt. Amikor meg leírtad, nos, igen, akkor nem reagáltam. Mit mondtam volna, sajnálom? Vagy biztos ennek így kellett lenni? Vagy majd lesz jobb is? mekkora hülyeségek lennének
Pedig sokszor gondolkoztam, főleg nyáron, mikor Sopronról írtál, milyen lehet az életed, és vajon téged mi hajt, mi visz előre a nehéz pillanatokban. Mert az ember nagyon el tud fáradni, ha egyedül van. Dolgozol, ellátod a két gyereket, és biztos sok örömet kapsz tőlük, de mégis, kell valami plusz hit az embernek. És gondolom, meg is kell gyászolnod az édesanyjukat. Milyen lehet úgy fáradtan este lefeküdni, hogy ez a fájdalom ott van.
Bármennyire is van ellentét közöttünk, örülök annak, hogy a gyerekeimnek két szerető szülője van, sőt, hogy mind a 4 nagyszülőjük él. Nekem nem volt nagypapám, pedig nagyon szerettem volna. Az élet valóban igazságtalan, hogy a gyermekeidnek nincs már az édesanyja, remélem, és kívánom, hogy legyen erőd pótolni, amennyire egyáltalán lehet.
Nem szeretném azt mondani, hogy sajnálom, inkább csak azt, hogy tisztellek és becsüllek azért, hogy így helyt állsz.
Nekem furcsa kapcsolatom van az Istenhittel, de abban biztos vagyok, hogy aki meghal, az nem tűnik el csak úgy a semmibe. Hiszek abban, hogy tudják mi van velünk itt. Vigyáznak ránk. Kívánom, te is kapj erőt, bárhonnan is jön.
És kérlek, ne haragudj.
2009 október 28. | Szerző: KEK
Szóval, lehet, hogy néhányan megdöbbennek ezen, de ez van. Vannak dolgok, amiket én se hittem volna, hogy megtörténik, mégis így lett. Ott vert át, ahol csak lehetett. Belekutat a holmimba, és nem lepődnék meg, ha a blogot is tudná. És ő az egyetlen, aki elvakultan a fele-fele gyerekelhelyezés mellett tette le a voksát.
Egyébként gyönyörű őszi nap volt ma, és annyira szép volt a vidék. Már ez önmagában feltöltött. Bár állítólag ramatyul nézek ki, de hát megint sikerült megfáznom, lassan a fülemen veszek levegőt. Ma vettem pár őszi-téli cuccot, persze, nem azt amit akartam, de kezdem megszokni, hogy turiban nem azt talál az ember, amit keres. Néha jobbat, néha semmit. Szerencsére, ma a jobb volt soron. Lehet, nadrágot mégis rendes boltban veszek, mert lemegy a nap, mire találok méretet. Én is úgy jártam, mint Szami, kifogytam őket, és ez valóban taktikai hiba, és nagy érvágás. ráadásul kevés olyan bolt van, ahol felfogják, hogy attól még, hogy vékony a derekam, lehet hosszú a lábam. jó pihenést mindenkinek
Nyomorultak musical szöveg
2009 november 15. | Szerző: KEK
Az egyik kedvenc mondat a musicalból:
“To love another person is to see the face of God!”
Nem találtam most magyarul, bocs.
Oldal ajánlása emailben
X