Az élet él és élni akar

2010 március 4. | Szerző: KEK |

Nem tehetek róla, mindig ez jut eszembe, amikor arról van szó, hogy feladunk-e valamit, és mi a természetes. Szerintem az állatok (és így az embernek is így kell) addig küzdenek, amíg csak bírnak. Az utódaikért, vagy egyszerűen csak az letért, önmagáért. És akkor nem adhatjuk fel.

Más. Elfáradtam. Lelkileg, fizikailag. Hogy mi volt előbb, ki tudja már?! Nem tudok folyamatosan lelkesedni. Mindennek meg van a maga ideje, mondják. Az eszemmel én is tudom, de a szívem-lelkem már rohanna. Ma azt mondta valaki, hogy amikor egy megfeleni vágyó embernek túl sok a feladat, ahol meg kell felelnie, és nem tanulja meg kezelni, nem tudja elengedni magát, hogy ne mindenhol 100%-ot teljesítsen, akkor összedől, és vagy befelé zuhan, vagy elmenekül a helyzetből. Menekülök. Még mindig menekülök. Már nem a házasságomból. Magamtól.

kialszom magam, és megint semmi bajom nem lesz. És ma is elfelejtettem enni, dél óta 3 pogit ettem. Nem túl bölcs. Senkit nem érdekel. Magamat magamnak kell helyrehozni, és magamnak kell etetni. Egyedül érzem magam, de majd elolvasom, amit ÉN írtam, hogy hinni kell.