Várni

2010 március 2. | Szerző: KEK |

Hányszor van az ember életében, hogy azt mondja, de szeretnék mér ennyi vagy annyi nappal idősebb lenni. De szeretném, ha már ezen vagy azon túl lennék. Emlékszem, minden vizsgaidőszakban volt ilyen mondatom. Ha összeadnánk, hamar elrepülne az élet. Az idő relatív. Néha nehéz  jelenben élni, mikor annyira lennél már másutt, máskor, mással vagy pont senkivel. Néha nehéz megtalálni az apró örömöket a napban. Felismerni, ha elcsúszott, hogy hol csúszott el, és  kijavítani az irányt. Néha csak visz egy nap, várod, hogy legyen vége, várod, hogy legyen már holnap, csak hogy azt mondhasd, ez is eltelt, egy nappal közelebb vagyok vmihez. Én már nem nagyon érzek így, és ugyanakkor mégis. Hogy azért-e, mert úgy mennek a dolgok, ahogy szeretném, nem tudom. Azt tudom, hogy amikor valami rossz, vagy nehéz, nyomasztó, akkor tudom, mert megtanultam, hogy el fog múlni. Lesz még tavasz, és lesz még nyár. Attól, hogy siettetném, nem lesz hamarabb. És meg kellett tanulnaom, hogy ahhoz, hogy valami nagyot elérjek, kicsiket kell lépnem. Nem a világmegváltást kell keresni egy napban, hanem az apró lépéseket. Talán volt olyan, amikor semmi nem volt, amire jóként emlékeztem volna este. Nem tudom már, mi  lökött tovább. Talán az, hogy tudom, ennél sokkal rosszabbat is túleltek emberek. De ha más van ilyen fázisban, hogyan tudok én segíteni neki? Ha várni kell, és ha most tényleg nincs semmi jó az életében. De vajon tényleg? Vagy ez is csak relatív? Az előző és a következő jó között egy megingás? Hiszen nem éhezünk, van munkánk, van két jó lábunk, nem jön ránk a szökőár. A többit meg majd hozza a sors. De hogyan lehet ezt valakinek megmagyarázni, hogy higgyen?

volt egy időszak, amikor nagyon egyedül éreztem magam. ÉS akkor többször különböző emberek megkérdezték, tényleg egyedül vagyok? Nincsenek gyerekeim? Nincsenek szüleim? Nincsenek barátaim? Nincsenek rokonaim? Nincs senki, aki aggódna értem, aki szeretne? És akkor beláttam, hogy nem vagyok egyedül, csak meg kell látnom a felém nyúló, segítő kezeket. Mert ha mindegyik csak egy kicsi lökést ad, el fogok indulni. És akkor majd lesz társam is.

Igen, én is mennék már. De a mai napot nem adtam volna a gyerekeimmel. Jó volt, pont azért, mert nem volt semmi különös. Volt mindkettővel több kisebb beszélgetés, ami segíti a világban eligazodni őket, és ez nekem már megadta azt, hogy ma tettem valamit az asztalra. Jó anya voltam. persze, én is várom, hogy jobb idő legyen, hogy el tudjunk menni ide-oda, le a nyaralóba stb. De örülök, hogy ezt félre tudtam tenni, és kitaláltunk olyan játékot, ami mára jó volt, és megfelelt az idő hozzá. Nekem ez elég volt.