össze-vissza

2008 június 23. | Szerző: KEK |

 Vasárnap délutáni pihenőn a család. Abból látszik, hogy végre sikerült kipihenni magam, hogy nem aludtam el a gyerekekkel, ill. hamarabb, mint ők. Fárasztó hét volt, de már a tegnapi alvás javított a helyzeten. Így most leírom mindazt, amire még emlékszem, hogy a héten ide akartam írni.

 

Önállóság kontra nőiesség

Felmerült a kérdés, milyen is vagyok. Talán most nincs is rá válasz. Most keménynek, férfiasnak kell lenni. Nekem kell pénzt keresni, nekem kell nyaralást szervezni, nekem kell kocsit javíttatni, tankolni. Mindamellett, hogy néhány, ha, -önálló háztartás hiányában- nem is az összes nőies feladat is az enyém. Nekem kell bevásárolni, nekem kell ruhát venni a gyerekeknek, bepakolni. Megint csak oda lyukadtam ki, de persze mások is segítettek, hogy ha majd lesz mellettem férfi, akkor lehet nőnek lenni. Hiányzik. Akkor lehet valakihez odabújni, hagyni, hogy rendeljen és fizessen, anyósülésen ülni. Lehet, hogy nem fogok olyan pasit találni, akivel azt az egyensúlyt el tudom fogadtatni, ami nekem jó. Nem akarok mindig emancipált nő lenni, de háztartásbeli se. De ha nem lesz ilyen, akkor majd engedek a 48-ból. Ezek egyelőre költői kérdések.

 

Hiányzik a Másik. Nem azt mondom, tudomásul vettem, hogy most átmeneti állapotok vannak, nem tudok több időt belepréselni az életembe. Talán ezért sem áll elő senki az együttélés gondolatával, mert ezeket a kérdéseket kizárom most az életemből. Lehet, hogy átmeneti megoldások vannak. (Persze, lehet-e úgy valaminek nekimenni, hogy ez átmeneti? De ha most nincs más megoldás? És különben is, ha valaki tervez, és később csalódik, az jobb?)

Hiányzik a Férfi. De jó is úgy ébredni, hogy valami meleg test van mellettem. Hogy érzem a borotválkozás illatát a fürdőben. (Ezt otthon is érzem, de mindannyiszor rosszul vagyok tőle.) Van kinek elmesélni mi minden történt velem aznap. (ami, engem ismerve, nem kevés idő) Meghallgatni ő mit csinált.

Azt mondta a barátnőm, meg kell tanulni önmagunkat szeretni, úgy élni, hogy nekünk jó legyen, (miközben lehetőleg ne bántsunk meg mást) és ne a mások elvárásait szem előtt tartani. Oké. De nehéz megmondani, hogy ma, amikor a dög melegben egész reggel egy szál hálóingben flangáltam, (reggeliztem, mosogattam…) akkor miért gondoltam azt, amellett, hogy milyen jó a szabadság (melltartó nélkül), hogy mi lenne, ha lenne itt egy pasi. Vagy a másik, fürdünk a gyerekekkel a medencében (nem a miénk), és arra gondolok, milyen is az, együtt úszni valakivel, milyen, ha egy férfi az ölébe ültet egy nőt a vízben, hovatovább, milyen szeretkezni a tengerben.

Igyekszem nem álmok között tölteni az életem. De ezek a pillanatok átsuhannak rajtam. Ma már annyiban jobb a helyzet, hogy próbálok arra figyelni maximálisan, ami történik épp. Ha dolgozom, ha a gyerekekkel vagyok. Nem tehetem meg, hogy melankóliába esek. De hinnem kell, hogy egyszer, remélem, nem 70 éves koromban, lesz mellettem egy Másik, akivel megoszthatom az életem, mint nő, mint ember, mint anya.

Még akkor is, ha tudom, hogy sose lesz olyan, mintha nem lenne 2 gyerekem, mintha nem lennék 30 felett… Nem is akarom. De talán az a valaki örülni fog annak, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem kell állandóan velem lenni, és ettől még összetartozunk. Örül annak, hogy feltölt a gyerekek jelenléte, és ebből az energiából neki is jut